A lájkok mondják meg ki vagy?

facebook-like

Az érzelmi biztonságot ma sokak számára a lájkok, azaz tetszésnyilvánítások száma jelzi, és van, aki szabályosan kiborul attól, ha senki nem lájkolja egy bejegyzését. Az önértékelése ilyenkor kívülre kerül, vagyis nem a belső érzelmektől, hanem a külső reakcióktól is függ. A kitett információk ugyanis „énközlések” is, tehát az illető valójában önmagára várja a lájkokat, azaz arra vágyik, hogy mások elismerjék és “szeressék”. Ha pedig nem kap visszajelzést, akkor megkérdőjelezheti önmagát, ami újabb és újabb aktivitásra ösztönözheti.

Nem gondolnánk, de sokszor azt látjuk, az illető nem érzi jól magát a bőrében, és fokozott szüksége van az online visszajelzésekre. Nem véletlen, hogy a celebek rajonganak a Twitterért és a Facebookért, hiszen a közösségi oldalak jó táptalajt adnak a nárcisztikus tulajdonságoknak.

Köszönöm, hogy nem osztotta meg velem!

facebook-overshare

„Bármikor fáj a hasam, rögtön attól félek, vesekövem vagy vakbélgyulladásom van. Gyűlölöm a vakbelemet.” „Tegnap éjjel cowboykalapban és cowboycsizmában, dugtunk a pasimmal a lépcsőházunkban hajnali kettőkor.!” „A fiam ma először kakilt egyedül a vécébe.” Ezek a bizarr státuszüzenetek az oversharers.com weboldalról származnak, ahová a rosszmájú Facebook-felhasználók lelkesen küldözgetik be azon ismerőseik bejegyzéseit, akik szerelmi életük, gyermekük fejlődése vagy éppen saját anyagcseréjük részleteivel árasztják el a közösségi oldalt.

Lánya Facebook bejegyzése miatt szétlőtte a laptopot

facebook-tinik

Egy tini a Facebookon kürtölte világgá, hogy mennyire elege van a szüleiből. Az édesapja emiatt kilenc golyót küldött a lány laptopjába. Mindezt feltette a YouTube-ra is.

“A lányom azt hitte, hogy vicces, lázadó, cool, a Facebook falon közzétett bejegyzése. Leírta, hogy mérges ránk, és mennyire igazságtalan vele az élet itt nálunk, hogyan dolgoztatjuk halálra, házimunkát kell végeznie, és soha nem fizetünk neki azért, mert elmegy bevásárolni a családnak, és csak úgy általánosan, hogy az élete mennyire nehéz velünk.”

Akár kisregényt is lehet írni a Facebookra

Facebook kisregény

A közösségi oldalon a közelmúltig legfeljebb ötezer karakteres bejegyzéseket lehetett publikálni, az ennél hosszabb szövegek bevitelét az oldal nem engedte, hibaüzenettel jelezte a felhasználónak, hogy rövidítse le azt. A hosszabb szövegeket mostanáig csak a Jegyzetek (Notes) menüponton keresztül lehetett közzétenni a közösségi oldalon.