Kamuzott a Yahoo vezérigazgatója

yahoo-diploma

Lemondásra és a cég elhagyására kényszerült vasárnap a Yahoo vezérigazgatója, Scott Thompson, miután kiderült, hogy életrajzában valótlanul tüntette fel: nem egy, hanem két szakon szerzett diplomát.

Thompson helyére ügyvezetőnek a Yahoo eddigi globális médiafőnökét és alelnökét, Ross Levinsohnt nevezték ki, akinek a vezérigazgatói posztra való esélyéről már korábban is láttak napvilágot híresztelések. Levinsohn korábban a Rupert Murdoch News Corporationjéhez tartozó Fox televízió digitális divízióját vezette. Az igazgatótanács elnöke médiainformációk szerint Fred Amoroso lehet.

A Facebook piaci lehetőségei

facebook-piaci-lehetosegek

Lehetőségek a hirdetési piacon

A Facebook olyan lehetőségeket kínál, melyek a korábbiaknál nagyobb relevanciát és fogyasztói bevonódást idéznek elő, így a hirdetők jobban elérhetik céljaikat. Az elérés, relevancia, a közösségi kapcsolatok és a „bevonódás” együttesével a Facebook a hirdetők számára fejlettebb eszközöket ad a márka ismertség és márka kapcsolódás létrehozására, és új módszerekkel képes rövid időn belül keresletet támasztani olyan fogyasztók részéről, akikben a vásárlási szándék már létezik.

A közösségi hálón történő hirdetés egyre inkább fejlődésben lévő piaci lehetőség. A Facebook úgy látja, hogy a legtöbb hirdető még mindig kutatja és tanulja a legjobb módszereket arra, miként használja a Facebook-ot értékesebb, közösségi hirdetési célokra.

Elcsíptük az alapító vezérigazgató, Mark Zuckerberg levelét

mark-zuckerberg-facebook

„Társadalmunk fordulóponthoz érkezett, az emberek többségének rendelkezésre áll a technológia, hogy megosszák egymással gondolataikat, érzéseiket és sok minden mást. A Facebook ehhez kíván szolgáltatásokat alkotni, segítve az embereket, hogy átalakítsák legfontosabb intézményeinket és iparágainkat. Átalakítjuk az információ felhasználásának és megosztásának módját. Idáig már 800 millió embernek segítettünk, több mint 100 milliárd kapcsolat jött létre, és célunk, hogy ez a folyamat gyorsulhasson.

Úgy véljük, hogy egy nyitottabb és szoros kapcsolatokból álló világban erősebb gazdaságok jönnek létre, benne olyan vállalkozásokkal, melyek jobb termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, és amelyek közvetlenül és mélyebben kapcsolatba léphetnek fogyasztóikkal.

Öltözködési tanácsok a Facebookról

fulke

Azonnali Facebook-segítséget kínál a bizonytalankodók számára egy nemzetközi divatcég. Egyik áruházában alkalmazza legújabb fejlesztését, az úgynevezett lájk-vállfát, amellyel tulajdonképpen összeköti az online és offline vásárlást. Ha a próbafülkében elbizonytalanodnánk, vadidegen lájkolók ezrei segítenek dönteni, melyik ruhadarabot válasszuk.

Itt az iskolai Facebook-toplista

face_iskola

A Nemzeti Tankönyvkiadó összeállította az oktatási intézmények Facebook-listáját, eszerint a felsőoktatási intézmények használják ki leginkább a Facebook adta lehetőségeket a meglévő vagy potenciális hallgatók megszólítására. Az „Iskolák a Facebookon” toplista a diákok és a szülők mellett jól használható információkat kínál a pedagógusok, illetve az oktatási intézmények vezetői és az oldalak üzemeltetői számára is, hiszen ennek segítségével könyebben érhetők el más példák, gyűjthetők ötletek, közösségépítési trükkök.

A listát az egyetemek között a Debrenceni Egyetem vezeti, a középiskolák közül a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium szerepel az első helyen, az általános iskolai kategóriában pedig az ugyancsak Újlak Utcai Általános Iskola vezet.Az adatbázisban az iskolák jellege mellett a rajongók száma, valamint aktivitása alapján állíthatóak rangsorba az oktatási intézmények oldalai.

Maradj fiatal egy életen át!

monitor-magazin

Generációk kapcsolatát feldolgozó képeknek hirdetett országos fotópályázatot Maradj fiatal egy életen át! – címmel a keszthelyi Monitor Magazin.

Nincs korhatárhoz kötve, hogy valaki szélesítse látókörét, fiatal maradjon a szívében, és teljes életet éljen akár 60, 70, 80 évesen is. S miután 2012 az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve, ehhez kapcsolódóan indult el kedden a fotópályázat – mondta el az MTI-nek Halász Gabriella, a lap főszerkesztő-helyettese.

Facebook-oldalukra olyan fotókat várnak, amelyeken jól tükröződik a generációk közötti kapcsolat, az egymáshoz való közeledés. Fontos, hogy legalább két generáció legyen megörökítve egy képen, a fotón szerepelhet a nagymama az unokájával, a szülőkkel, a fiatalabb barátokkal vagy a fiatal szülő a gyermekével. Olyan képeket is várnak azonban, amelyek hatvan év felettiekről készültek, hangsúlyozva, hogy az ő életük is lehet tartalmas, aktív, derűs és kellemes.

A Facebookból kimaradók sincsenek inkognitóban

facebook-inkognito

Egyre jobban izgatja a hálózatkutatók fantáziáját a Facebookon túli élet, vagyis a közösségi oldalon kívül rekedtek kapcsolatrendszerének feltérképezése, amely egy most megjelent tanulmány szerint meglepően eredményesen folyik – írta a Der Standard című osztrák napilap weboldala.

A heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetem munkatársainak vizsgálata rámutatott arra, hogy a hálózati struktúrában szereplő információk nagyon jól hasznosíthatók azokra vonatkozóan is, akik nem rendelkeznek felhasználói profillal. A tanulmány szerint bizonyos feltételek mellett lehetőség van arra, hogy a nem Facebook-tagok baráti kapcsolatrendszerének mintegy 40 százalékát helyesen megjósolják.

Egy extrém óra a Facebook új sztárja

standard_time

Új sztárja van a Facebooknak, kézzel készítették, 12 méteres és tényleg az aktuális időt mutatja. Futótűzként terjed a közösségi szájton az évekkel ezelőtt, fából készült óra – és nimbusza.
A művészet sajátos kifejeződése a Standard Time nevű projekt, melynek művészi értékét sokan kritizálják, de az aktuális időt szokatlan formában mutató oldalt közülük is sokan megosztják Facebookon.

Elégedetlenkednek a Facebook hirdetői

elegedetlen-facebook-hirdetok

A Facebookon hirdető cégek konkrét számokat és eredményeket szeretnének látni. Egyre több hirdető kérdőjelezi meg a Facebook hirdetések hatékonyságát azaz, hogy a hirdetések valóban a fizető, célzott vásárlókhoz juttatná őket.

A tőzsdei bevezetés és részvények kibocsátása előtt álló Facebook számára, ezek a hírek pont rosszkor jönnek. A hirdetők elégedetlensége a Facebook papírok árfolyamát jelentősen befolyásolhatja, különösen a jelenlegi helyzetben, amikor az cég utolsó negyedéve elmaradt a tervezettől.

Facebook-függő-e vagy?

fuggo

Érdekes cikk jelent meg a szaksajtóban, aminek alapján bárki könnyedén megállapíthatja, hogy vajon eljött-e már a pillanat, amikor Facebook függőnek nevezheti magát.

A Bergen Facebook Függőségi Skálát (Bergen Facebook Addiction Scale) neves pszichológusok állították össze a függőség tanulmányozása alapján. Hat alapvető kritérium alapján lehet eldönteni, hogy facebook-függőnek kell-e nevezni valakit.

Az alábbi kijelentések mindegyikét osztályozni kell a következők szerint: (1) nagyon ritkán, (2) ritkán, (3) néha, (4) gyakran, (5) nagyon gyakran.

A teszthez csupán 1-1 értékelést kell adni ezekhez a kijelentésekhez: