Nem is tudom, hogy kezdjem el. Lehet a legtöbb normális embernek egy hét facebook elvonás nem akkora nagy dolog, vagy nem fontos ennyire egy weblap. Én viszont érzelmileg is tudok kötődni egy szolgáltatáshoz vagy elektronikai kütyühöz. A Facebook nekem több mint egy oldal. A mindennapjaim és az életem része. Itt trollkodok, beszélgetek mindenkivel, olvasom a megosztott cikkeket, nézegetem a képeket. Egyszóval szociális életet élek miközben dolgozom vagy dolgoznom kéne. Hétköznapjaim érdekesnek vélt, de valójában jelentéktelen eseményeit kép formájában teszem közzé, mert mindenki ezt teszi, nem lehet kilógni a sorból: rendszeresen tolni kell a kontentot. A Facebook nem csak egy kapcsolattartó oldal amivel elérjük a számunkra fontos embereket, ismerősöket és megosztjuk a történeteinket, képeinket, videóinkat. A Facebook a digitális köldökzsinór az élethez.
Nem tudunk nélküle meglenni. Vagy nagyon beszippant vagy teljesen elhatárolódunk tőle, átmenet szerintem nem létezik. A beteges kényszer, hogy belépjek facebook-ra az első napon, hétfőn már éjfél után 48 perccel tört rám: meg kéne nézni a status update-eket, látni akarom mi történik, mert minden nap így ér véget: alvás előtt gyorsan átfutjuk a hírfolyamot. Kedd délután meg akartam beszélni valamit unokatesómmal, de a személyes találkozókon kívül csak facebook-on beszéltünk. Ez elsőre elég ijesztő volt. Van a személyes találkozás és a facebook.
Nem tudom felhívni, nem tudok e-mailt írni, nincs fen MSN Messenger-en, nincs Skype-on, elérhetetlen. A héten arra kellett rájönnöm, hogy nagyon sok barátomnál is hasonló helyzet áll fenn. Nem tudom elérni őket máshogy, nincs élet Zuckerberg rendszerén kívül. Ez az újkori telefonkönyvünk, ez a postásunk, a facebook a mindenes kapcsolattartó mumus. A harmadik nap után már nem az hiányzott, hogy nézzem mi történik a hírfolyamon hanem, hogy nem tudok elérni embereket és előjött egy furcsa érzés: mintha egyedül lennék. Innentől kezdve nem gondoltam a facebookra, a bejelentkezési kényszer is szinte elmúlt. Nem foglalkoztam vele, tettem a dolgaimat mint minden nap. Eljött a vasárnap éjfél-hétfő hajnal és beléptem.
Nem történt az ég világon semmi különös. Kaptam 3 üzenetet, pár lájkot, 2-3 posztot az oldalamra és kész. Az egy hét elvonó talán legnagyobb tanulsága számomra az idő. Az idő amit az oldalon töltöttem: átlagosan napi szinten minimum 2-3 óra. 180 perc, hogy bambuljuk a semmit mint egy zombi és mások életéből kapunk információmorzsákat amire nem is vagyunk igazán kíváncsiak. Eljutottunk oda, hogy mindenki megoszt szinte mindent, túl sok a kéretlen információ. A következő cikkemben leírom, hogyan lehet ezen javítani és szűrni a megjelenített információt. Addig is, most 1 hétig mobil OFF és facebook ON.